Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
simi12

Kezdetek...

Simona Fehérová · 2 hete
Új munkahely... új arcok... sebészet
Nagy fordulat volt az életemben, első igazi munka, ahol tényleg nővér voltam, már az első pár hétben sokat tanultam, 2 hét után már egyedül szolgáltam le a 12 órás műszakokat.
Hónap végen megismertem Pityut (aki most már a férjem), munkailag nagyon jók voltunk együtt, segítettünk egymásnak, persze bele tartozott a beszélgetés is... nagyon sok témánk volt amiről órákig tudtunk volna beszélni, de persze dolgoznunk kellett... Ha kérdeznétek miért nem beszéltünk munkán kívül?
Nem tehettünk, mindketten párkapcsolatban éltünk.
De közben kialakult valami, egy szikra (közben a kapcsolataink ,,romlottak" voltak már előtte), persze a párjaink észre vettek ezt-azt, késtünk a ,,munka" végett ottholról, törölt sms-ek, hívások.
Aztán decemberben vallottunk, szakítottunk s mi összejöttünk, életem/életünk legjobb döntése volt. 
Rohamos tempóban egymásba szerettünk, úgy éreztem mintha akkor lettem volna először életemben úgy IGAZÁN SZERELMES.
Nagyon gyors tempóban haladtunk, megismertük egymás családait, barátait.
Első közös karácsonyunkat a munkahelyünkön voltunk, szolgáltunk. De a szilvesztert sikerült együtt tölteni.
Már februában elkezdtük építgetni a jövőnket, babát szerettünk volna és áprílisban meg is lett a 2 csík, nagy öröm volt, bejelentettük otthol, rögtön összeköltöztünk. Igen tudom, gyors a tempó... sokan mondták, de minket ez nem érdekelt.
Azóta a házikónk megszépült, babánk megszületett, összeszoktunk és semmire le nem cserélnénk a mostani életünket.
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!
Simona Fehérová
Sziasztok, Simi vagyok, 24 éves anyuka, kisfiam születése előtt sebészeti nővér voltam, a munkahelyemen ismerkedtem meg a férjemmel akivel nagyon egymásra találtunk ,,zsák a foltját" ♡. 7 hónapos a fiunk Alex aki az életünk értelme